egy nagy sohajjal
raszantam magam a radiohallgatasra, mert magam korul csak a francia-nemet-spanyol keveredik az angollal, es ha arra figyelek meg a vegen megtanulom az eszperantot, szoval akkor mar inkabb helyi danobiusz-slager-roxi kombinacio jatszik ugy egy huzamban fel oraig, mert addig birom csak egy huzamban idegekkel, kulonben beleoregszem a beatlesbe.
Errol jut eszembe, megint mennyi venultem - amikor a kisebbik hobbit a cigizes kozben elarulta, hogy o most jott a junibol majdnem nyakon vagtam, de aztan csak kovetkezetesen hasznaltam kesobbi mondataimban, hogy juniverziti. Kesobbi beszelgeteseink vezettek egyebkent a radiohallgatashoz, valahogy abbol a hangsorbol hogy vaahe'ja'an szamomra csak az kovetkezett, hogy valami a torkan akadt, ha nincs az arcjatek valszeg sosem derul ki szamomra, hogy kerdezett valamit.
Hogy egy orok klasszikust idezzek: "ti fejlesztettek ki ezt a kibaszott nyelvet, hogy-hogy nem beszeli nalatok a kutya se?"
Megtortent
az elso beszelgetesem Az Idojaras temakorben angolul, ez uton szeretnek halat mondani a Tradicionalis Temaknak, meg annak, hogy okosan elore felkeszultem rajuk napokkal ezelott, igy legalabb a nyelvtanom nem hagyott cserben, ha mar a sarki szendvicses is kiszurta, hogy magyar vagyok. Az angoltudasom egyebkent meg mindig a studio ajtajaig tart, hazafele pedig cidermennyisegtol fuggoen ujrabootol; nem tudom mi lesz igy, megsem kellene unicumozni reggelente, hogy tudjak koszonni a munkatarsaknak.
Kaptam uj asztalszomszedot is a hatam moge, egy nemet ficko, akin remekul le tudom vezetni csaladom ferfi aganak genetikai hovatartozasat - egy egykilencven magas kopasz pasas kecskeszakallal, farmernadragban, masfel eves springfieldes puloverben es tornacipoben, komolyan olyanok vagyunk igy ketten, mintha haragban lennek a tukorkepemmel es a hatamat mutatjuk egymasnak.Mondjuk rajta szemuveg van, ezert nem ijedek meg nagyon, ha szembe talalom magammal es nem ugyanazt csinalja.
a reggeli idojaras
megallapitasa a legnehezebb - normalis korulmenyek kozott kinezek az ablakon, varok 10 percet, mig latok egy kutyasetaltatot es/vagy hajlektalant, akinek az oltozekebol remekul meg tudom allapitani, mennyire erdemes kivetkoznom magambol aznap.
Na, ezt itt elfelejthetem, hacsak nem akarok kucsma/strandpapucs komboban fesziteni egesz allo nap, marad az a verzio, hogy mindent felveszek, aztan majd lesz valahogy.
Tegnap ejjel fogmosaskor megismerkedtem az uj lakotarsunkkal, eleg csendes darab, bar kicsit exhibicionista, latvanyosan hajlektalan es maszik a falon. Majdnem felrenyeltem a kefet ugy rohogtem, aztan gyorsan lefotoztam, hogy ha valaha lesz laptopom bemutathassam a kepet - szerintem a meztelencsigaknak nincsenek szemelyisegi jogaik, ugyhogy o biztos nem banja majd. Bar ki tudja, lehet, hogy kapok majd fenyegeto leveleket a kis barataitol. Mindegy, ugyse olvasok svabbogarul.
A lakas
valodi allapotanak meglatasahoz azert kellene a lila kod elmulasa, egyelore eleg sztoikusan viselem az angolok totalis erdektelenseget a nyilaszarokkal, szigetelessel, vagy az olyan falakkal kapcsolatban, amiken nincs lyuk (utobbibol eddig meg egyet sem talaltam, cserebe viszont osszehuzott fuggonynel is kilatok az utcara). Azt hiszem a tusolassal is gyorsasagi vilagrekordok fognak megdolni.
Aludni egyelore egy felfujhato gumimatracon alszom, ami eleg vicces erzes - ha atfordulok
egyik oldalamrol a masikra utana percekig hullamzom, szoktam is
almomban rohogni, meg remenykedni, hogy nem leszek tengeribeteg.
Az Egyes Szamu Lakotars (tovabbiakban No1) a vilag legkellemesebb lakotarsanak tunik, igy ra nem is vesztegetek szot, hova lenne az image-em, ha mast is irnek mint panaszt, szoval terjunk is at a Kettes Szamu Lakotarsra (tovabbiakban a Ficko, Aki Ugy Nez Ki, mint Andy Warhol nezett volna ki, ha szerepel a Karacsonyi Lidercnyomasban) (varjunk csak, ez tul hosszu. Hivjuk a Ketmeteres Amerikai Rendezonek, aki a Munkamra Palyazott, Csak Ot Nem Vettek Fel). Na jo, tulajdonkeppen o se rossz arc, csak egy kicsit most nem megyek hozza kozel. Mielott kijelolnem a territoriumomat eloszor talan kitapasztalom, meddig tart az ove.
Mondom, munkaba meg a Portobello Roadon jovok, ami reggel meg turistatalan, igy kiderul, miert is jarnak oda turistak.
A repulout
akkora klise volt, amit filmeken lehet csak latni, es akkor is Steve Martin kapja a foszerepet, nem en.
Az egesz azzal indult, hogy beleptem a repter WC-jebe es szembetalalkoztam a Reszeg Angol Fiatal mintapeldanyaval, amint nyitott ajtoBAN allva torli meztelen feneket. Annyira meg maganal volt, hogy egy sorry-t mondjon, aztan probaltam rohogve vizelni, ami nem egy egyszeru mutatvany.
Ugyanez a Reszeg Angol Fiatal 10 perccel kesobb sugarban vegighanyta Ferihegy 1-et, amit sok hajnali zombi azonnal vegigtaposott. Innentolkenyelmesen (es kepzeletben, mert helyem nem volt) hatradoltem, es elkezdtem elvezni az eloadast, nem is csalodtam sokat, ugyanis a gepen a RAF kapasbol felem kezdett orientalodni, hiaba vettem magam korul ovolag egy anya-lanya parossal, a RAF-t ez nem tartotta vissza attol, hogy a fejem fole kezdjen pakolni enyhen dulongelve, el is gondolkodtam, hogy probaljam-e vedeni magam az esetleges ujabb sugartol a terrypratchettel, de aztan ugy dontottem, hogy a fejemet konnyebb letakaritani, szoval a terry-re inkabb raultem.
Persze egy idoben indultunk mi ketten, London legnagyobb Vihara es jomagam, igy aztan az ut javaresze enyhe motionblurrel telt a razkodastol, amivel nem is lett volna baj, remekul el tudtam volna aludni a hajnal kettes kelesem utan, am bekapcsolodott a tortenesbe a gepen utazo karonulo illetve karbanvonaglo egy es harom ev kozotti gyermekek jajgatokorusa, szam szerint harman, igy az osszhatas teljesen olyan volt, mintha egy akapella koncerten valaki speeden porog es kozben kamerazik. Nem probaltam egyiket sem igazan, szoval csak saccolok.
Az utazas egyetlen pozitiv momentuma az volt, hogy a mellettem horkolot tartotta a karfa, kulonben lazan vegigaludta volna az egeszet az olemben, mit sem torodve a folyosonyi tavolsaggal kettonk kozott.
Node persze nem sir a szam, mert ha az ember ezt ugy teszi, hogy kozben a Portobello Roadon setal munkaba, akkor az eleg hiteltelen. De errol kesobb egy masik postban.
Elérkezett a fázis,
amikor a halak már remekül elvannak akár a konyha levegőjén.
Ja, mosok. Sokat. Nem is tudtam, hogy ennyi ruhám van, és mindet el akarom vinni.
Valahol mégiscsak meg kellene húzni a határt, pláne, hogy a nagy hátizsákomat még épp félcelgetem, mert Bulgáriától kiszakadt. Bulgáriában persze ez senkit nem zavart, egy kis szellőzés még jót is tett talán, viszont MOST a ködös Albionban könnyűszerrel elázhatok gatyáig.
Akár több hétre előre.
Na, megyek lehessegetem a razbórákat a dracénáról.
Elérkezett az idő,
hogy nagy levegőt véve megpróbáljak újra behatolni az erste netbank-rendszerébe.
Próbálkoztam én már ezzel korábban is, csak elrettentett a folyamat (szemben a Másik Bankommal, ahol kaptam egy kódot a nevem mellé, és ha a kettőt ügyesen nem összekeverve a megfelelő helyekre beírtam már használhattam is a szolgáltatást, itt az év harmadik teliholdját követő legközelebbi keddi nap első kakaskukorékolásakor a telefonos gomb-táncot eljárva kell áldoznom két csirkét miközben meztelen testemet mogyorókrémmel csapkodom), viszont most kénytelen voltam mégis végigtáncolni ezt a koreográfiát, mert a Másik Bankom meg nemzetközileg nem létezik (ha külföldről érkezne pénz a vállalkozási számlámra, akkor meg kell adnom anyám nevét, a vércsoportomat, szexuális szokásaim pontos jegyzékét valamint egy Közvetítő Bank összes adatát a Másik Bank összes adata mellé és ebben az esetben nemzetközileg szégyellném össze magam), szóval ma fél délelőttös munkával előkotortam az egyik csirkét, a másik csirkét, a mogyórókrémet, meghallgattam a kakaskukorékolást és eljártam a gomb-táncot, de sajnos ezzel még mindig nem jutottam el a Mágikus Helyre, ahol a Pénz Mozog, ellenben egy éteri hang közölte, hogy a rituálé szempontjából elengedhetetlen, hogy lemenjek Ersteisten legközelebbi szentélyébe, és útjára engedjem az Adatok Fekete-Fehér Postagalambját, amit fél órás várakozás véráldozatával meg is tettem, a választ holnapra várom, remélem imáim meghallgattatnak, különben kénytelen leszek megégetni a szőke ügyintéző papnőt az IKEÁS oltáron.
Mindezt a XXI. századnak nem is annyira a legelején. Ez különösen azért esett rosszul, mert a tegnap estét lényegében azzal töltöttük, hogy a mobiljainkkal ismertettünk fel kocsmai zenéket, szóval nem értem, miért kellett megint kivágni egy fél erdőt, hogy regisztrálni tudjak egy internetes oldalon.
Igen, ez az a bank, ahol a keddi pénzforgalomról szerdán küldenek egy sms-t, a szerdairól meg hétfőn kettőt, és a számlámon szereplő összeg az sms-ben feltüntetetthez képest kettő és ötszáz forint körüli plusz/minusz különbséget mutat. A múltkor már javasoltam nekik, hogy talán tegyék hozzá az sms-ben az összeg elé, hogy kb., különben még valaki megharagszik és lemondja a szolgáltatást, mire azt a választ kaptam, hogy pedig milyen jól jön ez, ha ellopják a kártyámat és el akarom kapni az illetőt. Persze, gondoltam magamban, ha ezzel a tempóval kapom meg azt az sms-t a jogtalan használat után, akkor igen keményen fel kell gyorsulnom, hogy odaérjek két nappal korábbanra és jól seggberúgjam az illetőt.
Napok teltek el
a Pánikban/Londonban érzés Cigaretta/Cider vonalú kifejezésével, mire eljött a péntek én meg elértem az idegrendszeri kapacitásom végéhez.
Mivel épp a próbamunkás pánikolás dohányzós részénél tartottam, és a tervező-rendező is kéznél füstölgött félretettem az ideges dadogást és szóba elegyedtem vele.
Fél óra múlva hivatva lettem a produceri irodába.
Még fél óra múlva ismét a süvítő brit szél légkondik szárnyán szálló permet mosta ki a kezemből a cigarettát, de akkor már vigyorogtam nagyon, mert lett munkám és albérletem, és még minimum a fél gyomrom megvan, csak a tüdőm indul be nehezen reggelente.
BTW Londonban rasszizmus nincs, viszont szokáselvű kiközösítés igen, szóval le fogok szokni a dohányzásról.
Vagy felveszek némi szláv akcentust, növesztek bajuszt is a hatás kedvéért, nekifeszülök a dühöngő angol légkondikból támadó orkánerejű szélnek és a küzdelemnek áldozom az életem.
New Smoking Area - Funny video clips are a click away
Ugy tunik
orok tanulsag, hogy minden filmes produkcioban dolgoznia kell egy hobbitnak, no ebben is van ket figura, akiknek lattan alig tudok ellenallni a kisertesnek, hogy nyomjak a fejukre egy barackot es elkiserjem oket Mordor hegyeig. Kar, hogy az egyik a fonokom lesz, igy kenytelen vagyok onmegartoztatni.
Az elso nap adrenalin (es cider) gozos estje utan a masnapot a klaviaturamba kapaszkodva toltottem es minden energiammal fokuszaltam az elottem ugralo kek macskakra es rozsaszin nyulakra (igen, nekem ez a munkam resze, nem szivtam semmi illegalisat).
Londonban a jololtozott emberek tomegen tovabbra is el tudok csodalkozni, ha idekoltozom kenytelen leszek elkezdeni oltozkodni mert mar igy is tobb aprom van, mint amennyit a markom elbir, mi lesz, ha meg hajlektalannak is neznek.
Az első
dolog, amit tényleg nem hiszek el - gondolom a tükör előtt állva, magamhoz képest fél órás késében, fejemen másfél csíknyi hajhiánnyal és dühösen meredek a hajvágógépre, ami olyan hangokat ad ki, mint egy stroke-os kacsa. Rövid kutatás után ráakadok egy enyhén tompa élű borotvára 2007-ből és egy pattanásra a tarkómon tegnapelőttrőlés amikor épp borotvahabos fejjel, két tükörrelés a borotvával egyensúlyozva tangózok a fürdőszobában megcsörren a telefon, amineka végén az én anyám azt kérdi, melyik táskába pakoltam be, mert az fontos.
A másik dolog amit nem hiszek el, hogy ezt muszáj volt még bejegyeznem.
Na, akkor hajrá.
Mindjárt itt a taxi.
Nem igazán értem
az univerzum működését, szerintem valami felsőbb entitás most jókat vigyorog azon, hogy fél évig semmi nem történik, aztán egyszerre ott is világok nyílnak, amiről eddig azt gondoltam volna, hogy Mount Everest, Kinai Nagyfal vagy Átlagos Kinézetű Lestrapált Ruhásszekrény.
Amióta TUDOM, hogy a következő időszak fő témája az UK lesz lett három rövidtávú és egy hosszútávú munka-ajánlatom idehaza (persze-persze, ilyenek mindig jönnek, aztán el is tűnnek hirtelen) nomeg egy randevúm egy nyomozónővel, utóbbi miatt még konkrétabbá vált a fixa ideám, hogy szuperhős-vámpír vagyok Los Angelesben akinek valahogy kinőtt a lelke.
Erre plusz bizonyíték a korkülönbség is - OK, persze paranoia, hogy több száz évesnek éreztem magam egy pillanat alatt, de könyörgöm, hogy lehet, hogy valaki 89-ben született és NEMSOKÁRA DIPLOMÁZIK?!
20 éves! 20!
Cserébe úgy tűnik én nem öregszem. Hehehe. Na, ha visszajöttem majd kiderül.
31
évvel ezelőtt az én anyám gyanútlanul elsétált az orvosához, mit sem sejtve arról, hogy pár óra múlva egy várossal arrébb próbálják majd beindítani a szülését, pláne arról, hogy el fognak cseszni valamit, ami miatt néhány további órával és még néhány várossal később kap egy maszkot, hogy lélegezzen mélyeket, majd egy kicsit később én félrenyelem a magzatvizet és beszedek pár fertőzést.
Két héttel később lett egy másik születésnapom - akkor találkoztam először az én anyámmal. Még, ha csak üvegen keresztül is.
Boldog születésnapomat! :-)
"Although
your style is very volumic the guys here certainly think you can draw. So I need to ask if you would be available to come to London for a week to do a paid test and then if it all went well would you be able to stay in the uk for 3 months or more?"
YES! YES! YE... very volumic?... Ehh, who cares!? YES! MickWei menni United Kingdom!
(Yes, I speak like a vampire. Sorry, it's a hungarian tradition, cannot break it.)
Pár hete
valaki Mellékesen Megkérdezte, nem látok-e ESETLEG összefüggést a vegetáriánusság és az ételérzékenységeim között. Defenzív létformaként természetesen azonnal kimutattam, hogy bár a laktóz intolerancia néha járulékos eleme a gluténérzékenység bizonyos fajtáinak, ennek semmi köze a zöldségevéshez - mi értelme lenne allergiásnak lenni az ételek egy harmadára, mikor egy másik harmadot már elvi alapon kilőttem.
Persze, mi van akkor, ha nem is vagyok lisztérzékeny.
Merthogy szoktam én gondolkodni is, igaz nem túl gyakran és a gyorsasággal is bajok vannak, szóval úgy egy hét és másfél évadnyi House után egyszer csak ott találtam magam a wikipedia előtt - kivételesen nem a halálos betegségek illetve egzotikus fertőzések rovatban -, és némi sántítás meg homlokráncolás után úgy döntöttem, hogy a tüneteket sima cinkhiány is okozhatja.
Miben van sok cink?
A tojásban.
Minek az evését is hagytam abba úgy egy éve?
Tippelj.
Szóval lehet, hogy a globális felmelegedés igazából a tehénfing miatt van, és 2012-ig Obama be fogja tiltani a húsfogyasztást (vigyázz, milyen köremailekbe olvasol bele, még megváltozik az életed), de a csirkefingot egyelőre nem fenyegeti az épp soros NATO egyezmény, így a vastagbéltükrözést átmenetileg lecseréltem napi 1 tojásra. Majd maximum többet szellőztetek. Amíg ki nem jön hozzám a NATO.
Éves
születésnapi ön-ajándéklistám evolúciójából remekül le lehet vezetni, milyen reményekkel indultam az ősznek és milyen szinten sikerült ezeket megvalósítani.
Ott kezdtem, hogy
SZÁMÍTÓGÉP
LAPTOP
FÉNYKÉPEZŐGÉP
JOGOSÍTVÁNY
Most tartok ott, hogy
TEPSI
KÉSKÉSZLET
meg kéne venni bérletet...
Alapvetően szerintem ez vicces.
ééés...
TÁDÁMM!
Jó, a garázs randa, és megtámadta egy deszkás, viszont a szemetet elszállították, szóval az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet megérdemel egy tapsot.
Igen, tudom, hogy csak a munkájukat végzik. Ám ritkán találkozom effektív munkavégzéssel, viszont elég gyakran az elvi síkú (nesze nekem: affektív) nyekergéssel, így megtanultam az ilyen alkalmakat nagyra becsülni.
Kicsit megkéstem
a dokumentálással, mert közbejött a VILÁG LEGBORZALMASABB MÁSNAPja, amit muszáj voltam megünnepelni ágyban párnák közt nyöszörögve, de azért igyekszem.
Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet ígéretéhez híven kiérkezett a merényletek helyszínére, és elvégezték a szükséges intézkedéseket, amitől kicsit olyan lett a hangulat, mint a helyszínelőkben, amikor a lényeg már le van terítve, a környéket a szomszédok tiszteletteljes távolságtartással szemlélik és csak másodsorban gondolnak a tettesekre, elsősorban nagyon várják, hogy jöjjenek a hulla(dék)szállítók.
Mindenesetre jópár órán keresztül vígan fütyörésztem, és úgy éreztem a világ megérdemli a belé vetett hitet.
Igen, aztán ennek örömére valami belül arra bíztatott (nekem gyanús, hogy az a másfél üveg bor, amit 8-tól hajnal 3-ig valaki belelopott a poharaimba) hogy táncolni jó ötlet így ma este 7-ig nem tudtam enni, szóval good feeling's gone.
Ismét megfogadtam, hogy soha többet nem iszom és legalább két napig nem gyújtok rá.
Olyan jókat tudok ilyenkor puffogni,
komolyan meg kellene köszönnöm az illetőnek.
Mióta csak látens-bloggerkedem a látogatóim létszáma 10-15 ember, akiknek a nagy részét vagy ismerem vagy tudom, kicsoda (igen, az IP-cím nagy varázslat). Ez a szám nagyrészt fedi azoknak az embereknek a számát, akiknek mindenféle nyíg-nyavalyáimról beszámolni szoktam. Mit adnak istenek, ezek az emberek általában ismerik azokat az embereket AKIKRŐL beszélni szoktam. Az istenek további csodája folytán ez fordítva is megesik, így a mindkét félről ismeretekkel bíró jó eséllyel MEGOSZTJA majd az információt. Így akár üzengethetsz is ha akarsz, max nem fogok válaszolni.
Mennyiben is különbözik a kettő? Szerintem az égegyadta világon semmiben. Amit itt találsz kb. az, amit bármelyik közös ismerősünktől hallanál, nem vagyok én Index, sem Origo, hogy fél Magyarországnak teregessem az alsógatyáimat. Ha annyian fognak olvasni, majd kitöltöm a helyet kútúrával, reklámmal meg IQ teszttel, addig viszont marad a magánéletem, bocs.
Igen, megkérheted a blogomat, hogy ne álljon velem többet szóba és akkor majd ti ketten arról beszélgettek egymással, amiről akartok.
Persze csak, ha odaadom a passwordöt.
Na, kellett nekem
blogokat olvasni, most futás közben végig azon agyaltam, hogy én ilyenkor min is szoktam agyalni. Aztán elkezdtem figyelni (nem csak hallgatni) a futós zenéket, és azonnal összeállt a kép:
Én vagyok a békebelinek tűnő mozikból (Hálló Bébi, ha este szabad...) az a kövérkés, komornyikszerű karakter, akit az első tíz-tizenöt percben kirúgnak az állásából, kisemmiz a felesége, aki aztán lelép az ügyvéddel és a garázsból kihajtva még pont halálra gázolják a kutyát (...Ain't got no life...) majd miután a karaktert pár perces kocsmából kocsmába áttűnés (...Macsó hímzés... Peron... Barangolás... Lonely no more...) után éri valami érzelmi sokk (...maybe I should try to find a downtown whore...), amitől megkattan (...Smack my bitch up... you take a hit now) és futni kezd (...little less conversation, little more action...), sorra dobálja le magáról a mázsákat (...Kontroll...Body Movin'...), majd fitten és üdén tömegmészárlásba kezd (...Sínfutás...Üldözés...Overkill), hogy a végén eltűnjön a vöröslő naplementébe (...and I'm running but you're getting away...).
Vagy csak még mindig él bennem egy hízásra hajlamos kiskamasz...
...és épp ezeknél a bennem élő karaktereknél tartottam, amikor villámcsapásként nyilallt belém (először a térdem, aztán) a felismerés, hogy tudom már kik rakják ki a szemetet az utcára, hát a kis pöcsmaszat Ted Mosby meg a lakli haverja az Eriksen, pedig ez marhára nem a bermuda háromszög, itt maximum a jóízlés tűnik el.
Leleplező videók itt:
Nem is értem, hogy jutottam idáig. Holnap reggel első dolgom lesz, hogy elmegyek orvoshoz...
"A Közterület - felügyelőket nem szokták szeretni,
... ahogy a sebességmérővel felszerelt közlekedési rendőröket sem."
...de ha pénteken valóban elszállítják a környék szemetét, már most megígérek egy dícsérő bejegyzést.
A nem semmi: nem én hívtam őket, hogy mi lesz már. Ők csörögtek, hogy tudjam.
Kettévágtam a tökömet
és megtöltöttem majorannás brokkolival, újhagymával, petrezselyemmel, megszórtam fehér és feketeborssal, a másik tökfelem pedig cukros-ánizsos olivával megáldva beállítottam mellé és most épp sülnek.
Kicsit unom, hogy a napom az ebédem körül forog.
Valaki vegye észre kiemelkedő tehetségem
és vigyen túl az Óperenciás tengeren
(hol a leves köztudottan
magától is megterem)
Mindezt mielőtt
tényleg kettévágom a tökömet...
És
akkor ma FELVETTÉK A TELEFONT, és két perc múlva kiderült OLVASTÁK A LEVELEM, és már INTÉZKEDNEK. Ezekszerint a tegnapi kupacfotózó srác nem az artisztikus ízlésficam megtestesülése volt, hanem HIVATALOS FELVÉTELEK KÉSZÜLTEK, és nemsokára ELSZÁLLÍTJÁK A LOMOKAT és KÖSZÖNIK A BEJELENTÉST.
Wow.
Mondjuk hosszú távú megoldást ők sem tudtak mondani, bár pszichhológiailag a lehető legrosszabb megoldás a szoba közepére gonosz vigyorral odaszaró 6 évesnél, ha mosolygó rabszolgaként eltakarítjuk a mocskát és még be is púderezzük a fenekét, de hát ez van, jogilag és pénzileg ennyi lehetséges. A táblás ötletem kedvesen ki lett kacarászva, mondjuk így utólag megértem, adott pillanatban jó ötletnek tűnt.
Mindazonáltal valami pedagógiai cselfogást ki kellene találni. Az elfenekelés vagy büdösnagy pofon a rohadt (35 éves) kölkének most kimondottan jó ötletnek tűnik (igen, vidéken nőttem fel, a "milyen apa az olyan, aki hetente egyszer nem veri meg a gyereket" szellemében). Aztán, ha öreg korában pszichológushoz kell majd vinnie az érzelmi sokkot majd rájön, hogy a konténer olcsóbb.
Ha
egy hányatott helyzetű cigány család tuszkolta volna a harmincéves használt matracot a bokrok közé ma reggel hosszas vihorászások közepette ("Na, majd ezt is jól szétbasszák a hómleszek, höhöhö") akkor ezt legalább meg tudtam volna magyarázni az oktatás hiányával, a szociálizálódási fokok különbözőségével és valószínűleg sokkal kevésbé lettem volna ideges mint így, hogy két jó karban lévő 35 körüli, egyébiránt igényesnek ható frissen ideköltözött (mondanám, hogy BMWs/KIÁs, de nem tudom biztosra) faszfej tette ezt.
Zöldövezet baszdmeg.
Ha legalább pizsamában lettem volna talán lekiáltok valami kedvesen rendre utasítót. "Hát a stukkós panelben nem tudták belédverni mid hová való...?" jött volna tán többek közt a számra - persze csak ha magamnál vagyok, de sajnos ébredés után még jó sokáig nem tudom eldönteni, hogy ez most melyik dimenzió (most speciel örültem volna, ha egy másik) meg különben sem lettem volna kimondottan félelmetes jelenség egy szál döbbenetben a hálószoba ablakában állva, szóval inkább nekiálltam telefonálgatni az illetékesekhez. Túl azon, hogy hétvége van és telefoncsend, természetesen megint körbepingpongozták velem a kerület összes hivatalát, node sebaj, holnap megint betámadom az önkormányzatot.
Harmadik Kerületi Híresen Reménytelen.
Rosszmagam
hajlongás közben azon gondolkodott, miközben Jómagam más emberek szemetét szedte az utcában, hogy mi a búsbüdösért csinál valaki gyereket, ha arra sem képes megtanítani, hogy ne szarjon maga alá.Elnézést, ezt máshogy nem lehet.
Van a környéken minden: gondnok gyereke által megevett McDonald's-es gyorskajapapírok a ház mögötti kertben ledarálva a szintén itt lakó megbízott képviselő fűnyírója által, a negyediken lakó dagadt kölök (lift nélküli ház, vajon hogyan csinálja...?) cigarettacsikkjei, konténerspóroló új lakók öröklött loma a garázsok mögött, szelektíven összegyűjtött zsáknyi PET a bokorban, meg persze a kopasz ragyás rajzfilmes szomszéd a két zacskónyi szelektív szemete mellett még négy másik szatyorral, amibe másokét gyűjti (a.k.a.: Jómagam). Persze, amúgy nagyon jó környéken lakom, van erdő, mókusok, játszótér, helyes keresztény család a másodikon meg évente egyszeri szemétszedés az utcában, csak ez utóbbi is olyan, mint az évente egyszeri autómentes nap, hogy nagyon kedves gesztus, de nem fog tőle sokat lassulni a globális felmelegedés, ha másnap nyugodt lélekkel betolod a feneked a sportkasztniba, hogy 20 méteren gyorsulhass egy újabb kerületnyi araszolás kedvéért.
De kicseszett háklis vénember
Az egész
a nővérem születésnapi meglepetés-bulijával kezdődött, ahová őt valamilyen indokkal el kellett csalnom, és az az indok az volt, hogy Ott Lehet Húsmenteset Enni (igen, a huszonegyedik században járunk, Budapesten... mit nekem Budapest: Európa. FÖLD!), és én éhes vagyok.
Na, nem lehetett. Az egyetlen, amit el tudtak készíteni, az a gnocchi volt, ha kihagyják a bacont és akkor már nem érdekelt a búzaliszt meg a laktóz, éhes voltam, ÉHES, és aki látott már férfiembert ÉHESen és idegileg amúgy is megviselt állapotban (a nővérem mindenáron a Dunaparton akart sétálni és cseppet sem volt éhes - könnyű neki, ő boldogan elélne tortákon a világnak végéig és aznap este már evett egyet) az nem kétli, hogy épp csak a személyzetet nem csócsáltam meg kínomban.
Másnap már meg is jelent a bal felemen ez a döbbenet, amiről eleinte azt hittem pattanás, később, hogy megcsíptek, de végül attól tartok bizonyságot nyer, hogy azonosítatlan tárgy landolt a szemem alatt és teherbe ejtette a fél fejem.
Mondjuk ezzel még mindig jobban jártam, mint a múltkor a Kőleves-kertben, amikor a társaságban minden borfogyasztó a másnapot a fajansz fölé görnyedve töltötte ilyen-olyan görcsökben fetrengve.
Vagy amikor mindenhol lárva-invázió volt a lakásomban. Komolyan beszélek, még a falon is másztak.
Persze lehet, hogy csak simán megátkoztak. Mindenesetre némileg helyre lett állítva a meglepetés-bulik szervezésében megrendült hitem. Pattanás ide vagy oda.
Ma
leettem egy híres operatőrt.
(Egyébként Boldog Ezredik Bejegyzést nekem.)
Univerzum
A vizuális memóriának mindig voltak olyan átkai, hogy
történelem-dolgozatkor fel tudtam idézni az oldal layoutját és a képet
a jobb alsó sarokban, de a lényegből sajnos semmi nem ragadt meg, csak az apróbetűs részekből egy-két foszlány, pusztán mert képregényt rajzoltam hozzá a lap sarkára.
Igen, kedves (és
végtelenül unalmas) Éva néni, nem elég, hogy órán Önről rajzoltam
karikatúrákat, de még az évszámokat is puskáztam.
Aztán kicsit nagyobb lettem, kezdtem szerződésekkel találkozni, és
bár a lapokon levő számokkal néha még mindig hadilábon állok, ugyanakkor rájöttem, hogy NAGYON IS életbevágó tud lenni egy-két foszlány az
apróbetűs részekből. Kár, hogy ritkán rajzolnak hozzá képregényt.
Mostanában nagyon körbevesz engem az Univerzum, pontosabban az Univerzumba vetett bizalom, a múltkor konkrétan kiküldtek az ablakba széttárt karral kívánni, hát persze, hogy hosszú távút kértem, mert ilyen mérhetetlen empata vagyok, szegény állandóan rohanó Időnek és a rohamos tágulással küszködő Univerzumnak ne kelljen már kapkodva összerakni azokat az atomokat a kívánt formába.
Hamar munka ritkán jó, bár ajándék lónak ne nézzem a tomát.
Szóval azt nem tudom, hogy ez annak a projektnek a része vagy még az eredeti tantervnél tartunk, a lényeg azonban átjött: végighallgattam a Kisővel történteket más szereplőkkel a Kisőt játszó lány szemszögéből.
Igen tudom, szakadjak már le a témáról, hiszen rég levontam a konzekvenciákat, de most úgy állok, hogy nagyon jót kértem az Univerzumtól, így aztán tök jó lenne jóban lenni vele, nehogy visszamondja a rendelést.
Szóval most oda kéne figyelnem az ilyen apróbetűs részekre is a tankönyvben.
Nem mellesleg eszembe jutott, hogy egyszer már kértem valamit*, és az is milyen lassan érkezett meg.
Viszont ideért. Csak nem volt hozzá garancia :-)
(* - Érdemes megnézni a rendelés alatt a kommenteket, szerintem az Univerzum üzent, hogy sajnálja. Remélem, a kirendeltségük azért nem szűnt meg.)
állatkert
Szombaton nagyszombatutcai rejtekemből sikerült megfigyelnem egy csorda Egyendresszes Sportbiciklist, amint antilopos könnyedséggel és ugyanolyan intelligenciával vágtak át az úttesten srévizavé a túlsó oldal járdájára a frászt hozva az alternatív tarisznyáslányra, majd elszabadultak az aszociációk és az úttest mocsarában araszoló ökörcsorda között néha fel-felcsapó motoros krokodilok jelentek meg, időnként vízfelszínre lebegő zebratetemekkel.
A gyalogosok számomra kis gyíkok, akik a köves részeken napoznak nagyokat pislogva, majd jöttömet látva cikázva igyekeznek menedékbe, aztán van, akinek már nem sikerül. Bocs.
Még nem sikerült kitalálnom, hogy én melyik állatfajnak felelek meg Mindennapos Kerékpárosként, próbálnám erőltetni a Prédázó Farkast, dehát a gyorsjárású biciklikről nekem mindig valami ideges patás jut eszembe, pláne, ha többedmagával kereng a fák között valami rejtett csapáson bringaúton. Valami csordaszellem belém is szorulhatott, mert rútul viszketett a
késztetés, hogy a Zsákos-családhoz csapódva közrezárjam a gyengébb
egyedeket (úgyismint nőstények és fiatal egyedek), védendő azokat a krokodiloktól megvadult ökrök csordáitól, nomeg a Prédázó Pincsiktől az újbudai ősvadonban, de a hierarchia és az engem átható csordaszellem Zsákosékat még nem járta át eléggé, vagy csak nem számítanak gyengébb egyedeknek, mindenesetre aggódom, mi lesz így velük, hisz' a dzsungel törvénye véres és kegyetlen.
Na, fasza, kellett nekem képzelődni, most megint vagy két napig nem megyek ki az utcára
légy
Nem célom a toleranciáról prédikálni, az intolerancia remek megoldás a túlnépesedésre, szóval gyerünk emberek egymás torkának, három-és!
Csak eszembe jutott, mennyire félre vannak fordítva a jelzések:
Hogy az autóduda egyértelműen csak azt jelentheti, hogy micsinász a kúvanyád, jövökbazmeg.
Hogy a bringacsengő csak azt jelentheti, hogy rohadtnyugger, takaroggy.
Pedig akár fordíthatjuk úgy is fejben, hogy bocs, én is itt vagyok, köszönöm.
Jó, a lila fejjel tülkölőket biztos rohadtnehéz máshogy fordítani, de azért egy próbát megér.
Ez mind a három napja fejem körül kerengő légyről jutott eszembe, akinek kapcsán ma reggel az is eszembe jutott, hogy szerencsétlen nem tudja magának lenyomni a kilincset, szóval megvártam míg lenyugszik, aztán kiraktam az ablakon. Élve.
(Ha akarod, értelmezd melegfesztiválra, zsidófesztiválra, keresztényünnepekre vagy amire akarod.
Mondjuk, aki nem tud repülni, azt ne a harmadik emeletről engedd el.)
that bloody diarrhea
Ez a bejegyzés a fenti tünetcsoportról fog szólni, aki nem bírja, kérem még most forduljon el.
A hajnal ébresztett meg egy izmos szúnyog, aki - miután megmászta a harmadik emeletet és áttúrázta magát a cselesen csukott ablakon - masszívan próbálta megenni a lábam, de mindig visszapattant a csukott ablak miatt összegyűlt szagokról (szerintem a fő szag a szúnyogriasztóé volt, de erről lehet vitatkozni). Nos, meg tudtam érteni, én is visszapattannék - gondoltam, de pattogni még korán volt, s ha már így magamhoz tértem éjjeli 6:30-kor el is kezdtem azon gondolkodni, mit kapok magamtól hónapok múlva a születésnapomra. Ennek kapcsán - mivel van már rutinom meg rálátásom, s ahogy öregszem úgy leszek egyre inkább az öregem - azt is átvettem, mennyi pénzem van, ebből mit hová kinek fogok addig be- és kifizetni, aztán úgy fél 10-ig klotyón ültem és már csak azon gondolkodtam, melyik felemet tartsam felé.
Ez az alantas hangvételű kalandregény valahol év elején indult, amikor Kiső hosszas szerepcserék után elköszönt tőlem én meg nem viselkedtem férfiasan. Ilyen esetekben - túl az ultimate problémakezelési etapokon, lásd. alkohol, rossz-ötlet-szex, és a probléma akut figyelmen kívül hagyása - az a leghasznosabb, ha sok ember foglalkozik velem, így hosszas bíztatásra (majdnem vittek) orvoshoz mentem és elkezdtem kivizsgáltatni a szerintem allergiáimat - ugyanis hiába tartottam a laktóz meg fehérlisztmentes étrendet, egy idő után mindegy volt. Már kezdtem gondolkodni egy laptopon, hogy a budiban is tudjak dolgozni. Meg hátha mégis hemochromatosisom van, vastagbélrákom vagy kolerám (igen, a wikipedián is ültem egy sort). Pár hónapos randevúzgatás után mindenféle gyógyásszal a gasztroenterológusnak azt sikerült kiderítenie, hogy valószínűleg allergiám van, mert szervi elváltozást engem és leleteimet szemlélve nem találtak, de szívesen megdugnak csővel, ami ellen jól nevelt gyerek lévén hevesen tiltakoztam: első randin még max. beszélgetünk, a másodikon már esetleg lehet tapizni (ami meg is történt ultrahangok kíséretében. Az ultrahangokat nem én adtam). További randikra aztán már nem került sor - én megnyugodtam, hogy a szervi baj már mégiscsak látszana, az ételérzékenységgel meg tulajdonképpen jól elvoltam eddig is, így ezen felbuzdulva el is mentem pár napra Londonba.
Ahol istenek csodájára és a felzabált tilalmas kaják ellenére MINDEN panaszom eltűnt.
Egészen ma reggelig.
Na mármost:
Ha csak fosok pánikba esem.
Ha csak pánikba esem, fosok.
Ha felmegyek a wikipediara megnézni mi bajom, tuti pánikba esem és felkötöm magam a budipapírra (Ha csak annyit írnék be a keresőbe, hogy Pyrrhula Pyrrhula szerintem arra is azt dobná ki, hogy két héten belül szörnyű kínok között fogok elpusztulni. Az egész családommal együtt. Plusz a közeli barátok. Meg a postás, aki a múltkor kölcsönadta a tollát).
Elfojtani már próbáltam, de csak paranormális lettem, aztán vehetek számítógépet születésnapomra. Vagy laptopot, ha már itt tartunk Ez mondjuk megoldja a születésnapi problémák egy részét, kár, hogy az adóbevallásom is kb. arra az időszakra esik és az APEH köztudottan rosszul viseli a konkurrenciát.
Mondjuk mióta ezt a posztot elkezdtem csak háromszor kellett beköltöznöm a klotyóba, ami elég jó arány, ha holnap reggelre megint nem lesz semmi bajom ígérem ismét elkezdek blogot írni.
Addig is nagyon vigyázok, nehogy becsússzon egy post.
Hoppá.
párhuzamos csatornák
Szóval azok a barátaim, akik bármilyen okból kifolyólag valaha a kezembe adták a gyereküket MOST NE figyeljenek ide.
Épp az éppen futó beszélgetést hallgattam magamban (van nekem egy ilyen szokásom, hogy képzeletbeli párbeszédeket folytatok tudtommal nem képzeletbeli emberekkel. Lejátszom mi lenne, ha ezt mondanám, mi az amit ő legnagyobb valószínűséggel válaszolna erre. Időnként jól el is küldöm a másikat a picsába, aztán később kénytelen vagyok moderálni, hiszen jelen sem volt mikor ezt mondta. Van olyan is, hogy mások képzeletbeli beszélgetéseit hallgatom és ha nagyon necces közbeszólok vagy csak simán felcseszem az agyam és kimegyek dohányozni amíg abba nem hagyják. A múltkor fennhangon fejeztem be egy beszélgetést, amit 9 éve félbehagytam, mert akkor épp nem jutott eszembe a megfelelő riposzt, bár ez véletlen volt, legalábbis a fennhangon része, sajnos riposztból riasztóan rossz vagyok. Még jó, hogy bringán ültem, így nem hallotta senki. Nem, tényleg nem vagyok normális.), amikor beütött a mennykő.
Épp arról beszélgetett a fejemben egyik barátom és a történet tényleges főszereplője (továbbiakban: Valaki Akivel Mostanában Oldódik a Feszültség), hogy időnként már-már szinte kedvel, különösen ha olyan viccesen ostorozom magam. Épp porszívóztam, szóval nem nagyon figyeltem oda, de erre azért közbevetettem, hogy ja, mostanában nem nagyon aláz a közvetlen közegem, muszáj saját magamnak teljesítenem a szokott dózist.
És akkor leesett az önsorsrontás lényege.
Ez most nem a legmegfelelőbb felület a dolog kielemzésére, de lényeg, hogy elég erősen ledöbbentem.
Ki gondolta volna, hogy ennyi haszna van annak, ha az embernek párhuzamos valóságok mennek a fejében? Ennek a csatornának legalábbis. El sem merem képzelni, mit profitálhattam abból, hogy kiskamaszként éveken keresztül egy katolikus gyerekkórus énekelt ultragáz 80-as évek slágereket a fejemben lelőhetetlenül.
now and this
Aztán hamarosan meg is érkezett a válasz a "Now what?"-ra: pislogtam kettőt, összecsaptam a kis kopogós convers logós gumicipőmet és a kerékpárral elporzottam három utcával arrébb, ahol egy hűha produkcióban hűha forgatókönyveket rajzolhatok és SOHA nem fogod kitalálni: VAN ÉLET A LAKÁSOMON TÚL és még NŐK is vannak benne. Nem, még nem jöttem össze senkivel, mert egyelőre csukva tartom a szám, különben a széles vigyortól valami teljesen oda nem illő csúszna ki a számon, mint pl. I LOVE YOU, el-mosby-zni meg mégse kéne kapásból a renomém, bár stábbulin még minden megeshet.
Ennek köszönhetően az estéim is frenetikusak, éjszakánként a maradék két munkámon dolgozom, hogy a szakmai hitelemen se essen csorba, de ezt a hetet guggolva is kibírom, nemhogy gép előtt görnyedve, pláne, hogy ha mindenki kifizet én is ki tudom fizetni a két gyermekét egyedül nevelő nővéremet és a kisnyugdíjas anyámat (hogy a szegénysoron most épp nem is, de legalább befóliázott fürdőszobában tengődő barátomról ne is beszéljek, de őt legalább kifizettem anyám kisnyugdíjából), kiktől kölcsön kellett kérnem, hogy be tudjam fizetni az állami dézsmát.
Szóval még egy-két hónap és helyrejövök, sőt..., de ezt nem kiabálom el, csak csendben örülök, ha dícsérik a képességeimet, ami perpillanat jobbat tesz, mintha az ágyban tenné valaki ugyanezt. Vagy legalább ugyanannyit.
A boszorkányokat meg nem ütjük agyon repülő házakkal, mert jól jönnek nekem. Köszönöm.
sorozat
Mostanában életem nagy részét új barátaim életéből számomra fontos tanulságok leszűrése teszi ki. (Igen, ismét rászoktam a sorozatnézésre - HIMYM & Scrubs forever) Remek dolog mások érzelmi fejlődését végigkövetni, pláne gyorsított tempóban (másfél napja még épp teherbe ejtette az egyik főszereplő a másikat, ma estére már túl is vannak a szülésen és a szakításon), ami fényt nyit az én fejlődő személyiségem alagútjára. (Ja, elég kínos nem létező emberektől tanulni követendő érzelmi mintákat, de ez van, a létező személyiségminták változásai olyan lassan történnek, hogy mire megtanulnék beszélgetni az apámmal addigra egyikünk tuti elfelejti, miért is nem tudunk egymás mellett eltölteni évi 3x2 napnál többet konfliktusmentesen, innentől meg hol van benne a szórakoztató elemekkel tarkított feszültségforrás?)
Szóval mióta relatív blogtiszta vagyok sőt állításuk szerint valós, ám ismeretlen barátaimat sem olvasom (leredukáltam őket a képregényekre illetve két-három ön- és közveszélyes ám énképem megőrzése végett elengedhetetlenül szükséges depressziósra) igyexem lezárni a fél éve lezáródott fél évet meg azt, ami odáig vezetett. Tulajdonképpen minden szempontból marha nagy mákom volt ezzel az egésszel, a folytatással sokkal nagyobb (és családilag már ismert) szarba ástam volna bele magam és nincs az a zuhany, ami lemosta volna rólunk a szagát. Jó, hogy vége. Kicsit hiányzik a tőlem független motoszkálás a lakásban, meg még sorolhatnám mi minden, de ha sorozatszereplő lennék, akkor most fogalmaznám meg egy belső monológban azt, hogy igazából nem ő (régebben Ő) volt a lényeg, csak az, ami tetszett mások nagy érzelmi viharaiban.
Ha visszanézek, az én úgynevezett viharaim amúgy is enyhe huzatnak minősültek, szóval tényleg nem vesztettünk sokat.
Nekem ugyanis igazából nincsenek ilyenjeim. Én vagyok az a szimpatikus srác, akivel El Lehet Lenni. És most lépjünk túl a "Jaj, ugyanmár, jöhet még, majd leszel" részen, mert én tényleg ilyen sekélyes vagyok és nem zavar. Annál nagyobb baromságot el nem tudtam volna követni, mint egy életre odabútorozni valakihez lelkileg vagy bútorilag pusztán azért, mert mások úgy szeretnek bútorozni.
És ha ez most tényleg egy sorozat lenne, amiben én vagyok a főszereplő, akkor az epizód vége előtt felcsillanna egy útjelzőtábla, hogy merre tovább.
Szóval akkor: Now what?
Amúgy
Amúgy ez
van. Meg fasz ki. Illetve vas se.
(illetve JATAAA! Miket meg nem tanul az ember 2,5 perc alatt, ha veszi a fáradtságot és rákeres a google-ben. Legközelebb be fogom írni a "mi értelme az életnek?" kérdést.)
London, meg ami még közbejött
Van olyan,
hogy rosszul ítélek meg helyzetet
hogy rosszul választom meg a közlésformám
hogy rosszul közlöm az én-formám
hogy ez a blog is egy rosszul megválasztott közlésforma
meg olyan is van, hogy egyszerűen egyszerűbb lenne nélküle.
Majd kiderül.
döntéshelyzet
"– Szia.
– Szia, na mondom: a kutya a tüzelés megkezdése utáni nyolcadik és a huszadik nap között lesz valamikor hajlandó bepasizni, addig csak riszálja a fenekét. A terhesség hossza...
– Ne folytasd, Apád lelőtte a tervet, nem lesznek kiskutyák. Azt mondta, ha Prézlinek kölykei lesznek ő elmegy a háztól.
– ... és te hagyod elúszni ezt a soha vissza nem térő alkalmat?"
Röhögtünk. Anyám apám mellett döntött, a kutya meg úgy tűnik szűzen fog meghalni. Van még a földön hitvesi hűség.
FLOW
Akkor részletezném a hét eseményeit:
Padlizsán-ragu rozmaringos paradicsomszósszal.
Paradicsomos barnarizs kéksajtos szójatejöntettel
Kapros-kéksajtos cukkini szójatejen párolva
Mazsolás sóskaszósz az extremitás jegyében.
És új barátunk a citromos-mustáros szójahús ezúttal bazsalikomos sült paradicsommal.
Az ebédek készítése közben és miatt egyetlen állat sem sérült meg, az ételek többnyire mentesek a laktóztól (bahh, az a kis kéksajt) és alig tartalmaznak glutént. A kiszállítás során nem szennyeztük kipufogó által a környezetet mert megfőztem itthon, valamint nem csomagoltam műanyag szarokba, mert finomak lettek és megettem. Összeszámolva egy adag elkészítése max 6-700 forintba fájt, hála élelmességemnek, hogy az interspáros termékeket nem másfélszeres áron veszem a piacról, hanem eltekerek érte az intersparba (figyeled, megint nem szennyeztem a környezetet).
(Igen, kicsit eluntam, hogy a kedvenc bloggereim elkezdtek leszokni az orbitális hülyeségek elkövetéséről, helyette tisztes életet folytatnak, gyereket és gasztroblogot gyártanak, szóval importálhatok külföldről brand new mániás depressziósokat, akik kínjukban marha szórakoztatóak. Damn.)
Közben napi átlag 12-15 óra kulizás által lezavartam két pályázati anyag összeállítását, két arculatot és két tendert, úgy süvít ám körülöttem a flow, hogy alig győzök vigyorogni. A szexuális életem persze félre van téve, mert bár kopog a faszom szemem az éhségtől tőből vágnám le a kezem, ha bele kellene másznom valakimibe. Ehh, mindegy, nekem akkor is jó. Bár lehet, hogy különben sem randit kéne kérni a pszichológus lánytól, hanem időpontot.
szimbaolejum
Lefekvés előtt a Bocától kapott új elalvás-segítő gyakorlatokat végeztem (úgy tűnt sikertelenül) amikor egyszercsak beindult a repülés. Marhára örültem, pár perc után jobban is ment mint álmaimban szokott (egy ponton túl mindig elkap valami fuvallat én meg ilyen csálé lufiként kalimpálok a villanypóznák között aztán enyhe szégyenérzettel ébredek).
Hát, most nem így volt. Félig kisétáltam, félig kilebegtem a nappaliba csekkolni, hogy tényleg a valóság van-e vagy csak álmodom, hogy aztán a helyzetnek megfelelően járjak el. A lakásban minden a helyén volt, a halak kómásan lebegtek az akváriumban, egy pormacska korzózott a padlón tétován (tudta, hogy nem kerüli el a végzet), az ablak előtt száradtak a ruháim, szóval minden teljesen normális volt (eltekintve persze a ténytől, hogy 15 cm-re lebegtem a padlótól), de biztos, ami sicher, ezt az álomtípust már ismerem korábbról – gondoltam nagy bölcsen és kinéztem az ablakon. A hajnali fény perszehogy a jól ismert feltúrt erdőt mutatta, a nyomorultak megint feltöltötték a második emelet plafonjáig a területet és már egész jól haladtak a szokásos szemetes útépítéssel. És akkor kurvára elegem lett. Basszameg, én utánajárok ki szívat engem ezekkel az álmokkal és kimásztam az ablakon. Félúton aztán rájöttem, hogy most nekem mindent lehet és inkább dekoratív köröket írva szálltam le az épület oldalához, ahol a munkagépek álltak. Két feketehajú fatálfeminista művezető ácsorgott csak a gépeknél (hajnal 4-5 lehetett), akikkel percekig üvöltöztünk erdő kontra a haladás fontossága témakörben, majd mikor már lendült a nagyobbik darab csaj keze a végső érvekkel szélesen elvigyorodtam (erre nagyon rácsesztél, ez az én álmom) és hatalmas pofont kevertem le neki.
Szép lassan megint eltűntek a földrétegek a hátsó kertől és az erdőről, én meg elégedett kanyarokban visszaszálltam a konyhaablakomba, kicsit megtántorodtam a ruhaszárítóban, visszafeküdtem aludni és arról álmodtam, hogy nem merek átkelni a Dunán, mert egy 8 méteres Tyutyu úszik a tetején szájjal fölfelé. És aztán rájöttem, hogy vannak hidak. Muhaha.
Ma reggel egyértelmű volt hol vagyok, mert kinn magukból kivetkőzve ordibáltak a madarak.
Mondjuk legalább a cuccaimat már nem kellett beszednem.
fehér
Ma robbant fel a természet az ablakom előtt, feltételezem ezért álmodtam megint világháborús-deportálósat. Rég nem vártam ennyire az ébredést, rohadt fárasztó dolog, ha a halálod előtt lepereg egy élet, pláne az, ha nem is a tied, hanem valami fura nevű cseh karikaturistáé. Az ablakon túl vad párzásba feledkezett mindenki: bibé és porzók, tojók és hímek (a rovaroknál nem tudom, mi a szakszerű megnevezés de ők speciel nem zavarnak, tudok tőlük aludni és nem folyik tőlük a taknyom). A madarak pl. ordítva csinálják hajnal 4-től - még csak rájuk sem tudok kopogni, pedig nagyon szívesen meggyőzném őket arról, mennyivel kellemesebb reggel esetleg délután csinálni, bár persze tudom, hogy a nőstényeknek hiába beszélnék. Mindent összevetve azért kellemes dolog ez a tavasz, nem utolsó sorban mert végre nyugodtan dohányozhatok a fotelemben, úgyis kimegy a füst.
Tegnapelőtt realizáltam, hogy anyagi helyzetemet végzetes csőd fenyegeti, úgyhogy azt csináltam, amit ilyenkor mindig: vettem egy újabb akváriumot és bele aranyhalakat. Az üzletben elkapott a design-láz, hiába tudom, hogy ez olyan, mint az Utolsó Ital, Amit már Nem Szabad Meginni azért csak megvettem a tuti fehér kavicsokat, mennyire rohadtjól fognak ezek kinézni a fekete aranyhallal, na több órás kavicsmosás után is tejszerű trutyiban kotorásztam tegnap a halak után mikor megadtam magam a sorsnak és egyúttal kibányásztam azt az öt zacskónyi fehér szart is, hogy aztán tehetetlenül álljak fölötte: mégis hova a pékbe rakjam most, hogy már nem kell.
És akkor itt jöttek a képbe A Növényeim.
A lakásomban egy éven belül MINDEN növény kipusztul. Hiába fény, hiába tápoldat, hiába az Atomháborút Túlélő Ikeás Növény, aminek Fény Sem Kell, pár hónap múlva száraz levelek képében kacarászik a szemembe a növények privát Halála. Igen, szoktam beszélgetni a növényeimmel. Mint egy kocsis.
És akkor csodás ötletem támadt:
OK, a gazokat nem menti meg a kegyetlen sorstól, de legalább stílusosan mennek a túlvilágra, ami már több ezer éve szempont ezen a bolygón bár soha nem értettem miért. Ha meghalok, fehér kavicsba temessetek. Hogy egy pöcköm még kiálljon.
Keresés
Régi bejegyzések
- Jelen
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- Az összes »
Utolsó kommentek
- A repulout, mickwei: Kosz :-) »
- A repulout, R.: irigyellek a Portobello road-ért:) és természetesen hatalmas gratula! »
- Elérkezett az idő,, R.: én egész ügyesen tudom használni. mi a baj vele? »
- Napok teltek el, mickwei: Például az előnyösebb oldalaimat :-) »
Legtöbb komment
- Nem igazán értem (7)
- Napok teltek el (4)
- A repulout (2)
- A lakas (1)
- Elérkezett az idő, (1)
Kategóriák
- Anglia (9)
- család (18)
- design (4)
- édes istenek (23)
- egyéb állatfajtám (8)
- hogynézelmánki (11)
- izé (1)
- kaja (5)
- mindennap (32)
- nö (11)
- nyomor (4)
- parti állat (17)
- pedantéria (9)
- politika (1)
- PUFF (9)
- YAY! (5)
Linkek
